Üdvözlöm a Kéménygolyó Kft. oldalán!

Juhász János vagyok, ennek a cégnek a tulajdonosa és cégvezetője. Történetem 2002-ben, a műszaki szakközépiskolai technikum elvégzése után, a családi háttérben lévő, a kéményseprőknél aktívan 25 éve dolgozó, szakmailag elismert kéményseprő-mester rokonomnak köszönhetően indult. 

Egy általam ismert kivitelező céghez kerültem nyári munkára, ahol találkoztam egy új szakmával, a kéménybéleléssel. Folyamatosan képeztem magam, s emellett több, országos szinten becsben tartott cégnél szereztem szakmai tapasztalatot. 

A kitartó munka eredményeképpen sikerült 2017-ben családi vállalkozásként céget alapítanom a feleségemmel, mely egy kisebb álmom megvalósulását jelentette.

Chimney sweep

Fontos számomra a szakmailag megalapozott, precíz, pontos munkavégzés, mely jellemező a tevékenységünkre. A hatósággal együttműködve, az országos szabályozásokat követve végezzük munkánkat. Nagy hangsúlyt fektetünk az ügyfelekre, ezért igyekszünk mindent megrendelőnk igénye szerint kialakítani (természetesen a jogszabályoknak megfelelően).

Kérje ki tanácsunkat, vizsgáltassa meg kéményét velünk, hogy segíthessünk!